Hírek

23 jún
EKÖP konferencia, a tudományos utánpótlás fóruma
Kutatási programjaikról és eddig elért eredményeikről szakmai konferencia keretében adtak számot az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) nyertesei. A Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatósága a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság székházában rendezett június 19-20-án kétnapos konferenciát, amelyen húsz szekcióban több mint kétszáz előadás hangzott el.
23 jún
Sikerekben gazdag tanévet zárt a Zeneművészeti Kar
Nyolcvanegy hallgató kapta meg oklevelét szombaton a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar diplomaosztó ünnepségén a Liszt teremben. Lakatos Péter dékán köszöntőjében arról beszélt, hogy ez az év is bővelkedett szakmai sikerekben, a hallgatók ezúttal is tartalmassá és eredményessé tették a tanévet. A kari vezető méltatta az oktatók szakmai munkáját és összefoglalta a meghatározó mérföldköveket, a zenei versenyeken elért eredményeket.
16 jún
Horgászvezetők egyetemi szakirányú végzettséggel
Letették vizsgáikat az első, a Debreceni Egyetem, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem által közösen indított horgászvezető-képzés végzős hallgatói. A Magyar Országos Horgász Szövetséggel szoros együttműködésben kialakított kurzus záróvizsgáját 20-an teljesítették.
10 jún
Bűnügyi Oktatók Találkozója a DE Állam- és Jogtudományi Karán
Csaknem nyolcvan szakember vett részt a magyarországi egyetemeken bűnügyi tudományokat oktatók minden tanév végén esedékes találkozóján, amelynek ezúttal a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara adott otthont, folytatva ezzel egy több évtizedes hagyományt. A rendezvény elsősorban tudományos programokat kínált, de lehetőséget teremtett szakmai kapcsolatok kiépítésére, ápolására is.
03 jún
Szorosabb együttműködés a Teva Gyógyszergyárral
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar és a Teva Gyógyszergyár Zrt. között korábban létrejött stratégiai együttműködés. Az egyetem és a vállalat képviselői abban egyeztek meg, hogy a cég a GYTK PhD-hallgatóinak is biztosít ösztöndíjat, valamint képzésüket egyedi kurzusokkal is segíti.
03 jún
Képzés a sikeres gazdasági érettségiért
Gazdasági ismeretek témakörben indít hiánypótló érettségifelkészítő képzést a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Debreceni Tankerületi Központtal együttműködve, a DE Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumával, valamint a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikummal partnerségben. A szeptemberben induló kurzusra június 10-től jelentkezhetnek a középiskolások.
03 jún
DBA-képzés: most még előny, később feltétel
Az üzleti doktori képzés beindítása nemcsak a képzési portfólió fejlesztésének része, hanem presztízskérdés, ami jelentősen hozzájárulhat az egyetem nemzetköziesítéséhez – jelentette ki Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja egy, a témában rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A tanácskozáson egyebek mellett szó volt az új doktori képzés kutatás-fejlesztésben betöltendő szerepéről és jövőjéről is.
02 jún
A jövő jogi doktorainak kutatásai
Doktorandusz Konferenciát rendeztek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol az ország jogi képzést nyújtó egyetemeinek 80 doktorandusza mutatta be legújabb kutatási eredményeit pénteken. Az értékelésben résztvevő oktatók száma a 30-at közelítette. A nyitó, plenáris előadást 11 szekcióülés követte, ahol a PhD-hallgatók témák szerint csoportosítva adtak elő.
29 máj
Elismerte a leghatékonyabb középiskolákat a Debreceni Egyetem
Idén is elkészítette a felvételi adatok alapján legjobban teljesítő középiskolák rangsorát a Debreceni Egyetem. A pályaorientáció erősítése céljából indított, beiskolázást ösztönző programban a legkiválóbb eredményeket elért tizenhét középiskola oktatási tevékenységét jutalmazta az intézmény.
21 máj
Érzékenyítő vetélkedő az Egészségtudományi Karon
A nyíregyházi középiskolákkal meglévő kapcsolatait erősítette a Légy Fiatal Társadalom Tudósunk! #BEFITT 2025 című társadalomtudományi versenyen a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A megmérettetés fő célja az volt, hogy az ETK még vonzóbbá tegye képzéseit a fiatalok számára és népszerűsítse a középiskolások körében a szociális munkás hivatást.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.